otthon-biztonság-védelem-lakás-blog

10 biztonsági tipp egyedül élők számára

Az ORFK adatai szerint potenciálisan veszélyeztetett egyének a jól kereső foglalkozásúak, és az egyedülálló, hatvan év felettiek. Az egyedül élők valóban hátrányos helyzetben vannak, hogy az esetek nagy részében csak magukra hagyatkozhatnak, legyen szó bűnelkövetésről vagy egy esetleges otthoni balesetről. Mindenre van azonban megoldás, mi pedig most mutatunk 10 otthoni biztonsági tippet az egyedül élők emberek számára.

1. Biztonsági rendszer telepítése

Kezdjük az első és legfontosabb dologgal. Idősről vagy fiatalról legyen szó, ha egyedül él, telepíttessen biztonsági rendszert, ami a lehető legnagyobb nyugalmat és biztonságot fogja nyújtani az egyedül élők számára.

2. Legyen jóban a szomszédokkal

Lehetőleg ne úgy indítson, hogy a beköltözés alkalmával tartott lakásavató hangosra sikeredik. A szomszédok segíthetnek abban, hogy szemmel tartják otthonát, amíg Ön akár rövidebb akár hosszabb időre elutazik otthonról.

3. Ablakok biztonságának megerősítése

Számos nyugati országban, többek között akár a Hollandiában is igen divatos, hogy a földszinti lakások ablakain sincs sem függöny, sem pedig sötétítő, így a családi vacsora során akár még azt is láthatja a járókelő, hogy milyen étek került az asztalra. Persze hazánk építészetére nem ez jellemző, de egy függönnyel nem árt, ha elrejtjük szobánk tartalmát. Gondoljon csak bele, feltérképezik mi van a lakásban, előre megtervezik, és a betolakodónak ezek alapján még keresgélnie sem kell, mert majdhogy nem otthonosan fog mozogni a lakásban.

4. Óvatosan a közösségi oldalakkal

Nagyon jó fogadni lájkokat, és az irigykedő üzeneteket, ha megosztjuk, hogy éppen most repültünk el jó messzire. Tudja milyen üzenet jön még le ebből? Bizony, bizony az, hogy most egy jó ideig nem lesz otthon. Ne gondolja azt, hogy a betörők nem élnek a közösségi média adta lehetőségekkel, és többek között nem követik nyomon a kiszemelt áldozatot, vagy fordítva, nem ott találják meg a következőt.

5. Mozgásérzékelővel ellátott világítás

Családi háznál, a garázsba való beállás során, és utána a házba történő bebotorkálásnál is nagy hasznunkra lehet a mozgásérzékelővel ellátott világítás, de gondoljunk csak bele, hogy ez mennyire meg fogja lepni a betörőt, és igencsak el fogja venni a kedvét ez a váratlan meglepetés. Társasházak parkolójában általában van közvilágítás, de egy kérdést nem árt megejteni ezzel kapcsolatban, és érdemes egyeztetni a többi lakóval is.

6. Vigyázat, harapós kutya

Nem kell, hogy hamis és harapós, nagy testű kutyánk legyen, mert egy aktívan csaholó kistestű kutya is igen elrettentően tud hatni, leginkább a hangokból eredő figyelemfelkeltés miatt. Egy dolgot viszont tisztázzunk! Kutyát ne azért tartson, hogy riasztóként funkcionáljon, a kutya élőlény, amire nem tárgyként kell gondolni.

7. Ha otthon van, akkor is zárja be az ajtókat

Egy másik blogbejegyzésünkben már írtunk arról, hogy a betolakodók olyan extrém helyeken is besétálnak, mint például a bejárati ajtó. A kutatások alapján a betörők 6%- kifejezetten szereti, ha valaki otthon van, mert ilyenkor nincs bekapcsolva a riasztó, elfelejtik bezárni a bejárati ajtót, és pont elérhető közelségbe van egy a hazaérkezés során hanyagul lerakott pénztárca.

8. Szervizelés, felújítás?

A legjobbakat feltételezzük az otthonunkban felújítási vagy szervizelési munkálatokat végzőkről, ám a bűncselekmények néha visszavezethetők az ilyen jellegű tevékenységekre. Ez különösen az idősebb emberekre nézve jelent veszélyt. Mi lehet erre az egyik megoldás? Ne legyen egyedül a munkálatok ideje alatt, ez az egyik, a másik pedig, hogy érdemes megkérdezni ismerősöket, akik tudnak ajánlani megbízható, már kipróbált szakember gárdát.

9. Tiszta udvar rendes ház

Akár egyedülálló, akár nem, de az udvart tartsa rendben. Egy rendezetlen, bozótos udvarról már csak egy tábla hiányzik, amellyel beinvitáljuk a betörőket, „gyertek csak, úgy tűnik nincs itthon senki” felirattal. Ugyanez elmondható a lakásokról is, amely esetében, ha azt látják, hogy koszos az ablak, már kívülről is rendezetlennek tűnik az bizony azt feltételezheti, hogy tulajdonosa nem igazán törődik azzal mi történik körülötte, szabad a pálya, valami mozdítható biztos van.

10. Vegye igénybe a személyes védelmi eszközöket

A hölgyek esetében a táskában gyakran megtalálható, a szükséges óvintézkedések betartására irányuló céllal a paprika spray. Emellett viszont lakáson, házon belül éljünk a technika adta lehetőségekkel, mint például a pánikgomb használatával. Ez az egyszerű kis szerkezet bárhl a lakásban elhelyezhető, vagy akár magunknál is hordhatjuk. Tökéletes megoldás az idősebbek számára, akik egyesetleg elesést követően a pánikgomb megnyomásával beküldik a jelet a központba, akik azonnal értesítik a megadott kapcsolattartót.

K.N. 

Érdekesnek találta? Ossza meg mással is: